Hogy került Matyi bácsi, Jászai néni és a fürdőkád a Mennyből az angyalba?

(folytatás innen)

... Szóval így kezdődött:

"Menj!  böla zangyal le-jött hozzátok
pász tórok, pász tórok
hogy betle hembe sietve menve
lássátok, lássátok."

Ebben a magyar szavak a következők voltak, és ezeket én, az óvodás értettem is:

"menj"
"(z)angyal" (aki hozza a fenyőt, kisautót, csokit)
"sietve"
"menve"
"lássátok"

Valamint a "torok". Milyen torok? A pász tórok, pász tórok. (A húgom előnyben volt, mivel ő tudta, hogy nem "pász" és "tórok", hanem "pásztorok", és tudta azt is, hogy kik azok. Az egyik Pásztor Gyuri volt, a másik Pásztor Laci, az ikrek a középső csoportból, az ő óvodájából).

De nem voltak magyar szavak ezek:  "böla",  "pász". De se a "betle", se a "hembe"... Számomra különösen ijesztően csengett a "böla" és a "hembe". 

A következő szakasz elejét - meglepő! -  a magas teológiai töltet mellett is értettem, számomra magyarul volt. Igaz, a szomszéd Matyi bácsi fergeteges káromkodásaira emlékeztett, mert "Istennel" kezdődött:

"Istennek fiját, taki született"

De a következő szó - amit szintén kétszer kellett mondani - már ismét totál idegen volt:

"Jászojban, jászojban."

Öt éves koromig elkönyveltem, hogy ez a jászoj nagyszüleim egy távoli ismerősével, Jászoi (tkp. Jászai) nénivel van összefüggésben. Mindenesetre évente, karácsony este az énekléskor ennél a szakasznál először felvillant előttem a káromkodó szomszéd Matyi bácsi, majd megjelent a képben a feketekendős Jászai néni, a hivatásos szomszédasszony.

Négy-öt éves lehettem, amikor megtudtam, hogy a jászoj nem csak Jászai nénire kell, hogy emlékeztessen, hanem az egy fürdőkád is, amiben szalmát tartanak. Ez úgy történt, hogy  egy nagynéni elvitt a barátok templomába (ahol mindig óvodai padtársam jutott eszembe, mert rólunk mondta az óvó néni, hogy mi ketten barátok vagyunk).

A barátok templomában (a kolozsvári ferences templomban) évente, karácsony táján egy nagy asztalon bizonyos tárgyakból, figurákból összeállítják a közismert betlehemi jelenetet: Mária, József, Jézuska, jászol, szalma, széna,  báránykák, pásztorok, csacsi, csillag, háromkirályok. Kérdezték tőlem a templomban, hogy látod, Tivike, azt a játékbabát ott, aminek a fején egy sárga karika van? Na, az  a Jézuska, és amiben fekszik, na, az a jászol. A jászoj viszont valami kis fürdőkádszerű játékból volt odaállítva - mert mást bizonyára nem találtak. Én kábé azzal a tudással gazdagodva jöttem ki a barátok - azaz óvodai cimborák - templomából, hogy  a gólya egy kádba hozta a Jézuskát - és ez így van jól.

"Jászojban, jászojban..."

Aztán még ebben a versszakban jött három szó, ami teljesen értelmetlenné tette a mondatot, elbizonytalanította az óvodás éneklőt.

Az egyik ilyen szó ez volt: "őlésze". A másik az  "üdvözi" volt. A harmadik: "tőtök". Ebből nekem az "üdvözi" tetszett a legjobban.

"Őlésze néktek üdvözi tőtök
Valóban, valóban."

A káposztára gondolva, énekléskor próbálkoztam ezzel a változattal is, hogy: "üdvözi-töltött", de mondták nekem, hogy "Te, Tivike, nem úgy van az!"

A következő versszak éneklésekor ismét egy sor személy vonult el előttem képzeletemben minden karácsonykor: Márija, az óvodai szerelmem, a felső szomszédok - akikről apám többször elmondta, hogy "ezek micsoda barmok" - és végül újra Jászai néni  plusz a fürdőkád:

"Mellette va-gyon a zédesanyja,
Márija, Márija,
Barmok közt fekszik, jászojban nyukszik
Szent fija, szent fija."

Eldöntöttem, hogy ha gyerekem lesz, akkor a korának megfelelő karácsonyi éneket tanítok neki, például kezdetben sokáig  beérjük a "Kiskarácsony, nagykarácsony" kezdetűvel. 

Bár, ki tudja... Boldogsághoz és énekléshez nem kell mindent érteni.

Például boldogan mutatta be minap, hogy mit tud karácsony előtt egy négyéves barátom, méghozzá angolul - és tudtuk előre, hogy a karácsonyi  dalban bizony még egy dinó is szerepelni fog:

"Dzsin-gő bez, dzsin-gő bez, dzsin-gő lololéj
Oh, what funny diszluláj
Dinó szlop szlop szlop szlop széj"